2018. április 16., hétfő

1 éves a blog!


Sziasztok!

Őszintén szólva, nem is tudom, mit írhatnék. Mintha csak tegnap lett volna, hogy fogtam magam és elindítottam ezt a blogot. Azelőtt is nagyon birizgálta a csőrömet egy könyves blog vezetése, de bevallom, nem gondoltam, hogy sikerülne. Sose voltam az a szószátyár (max. gyerekkoromban), és féltem, hogy nem tudnék eleget, illetve megfelelő hosszúságút posztolni. Ennek ellenére nekivágtam, és ma már áldom a fejemet, hogy megpróbáltam. Azt továbbra is fenntartom, hogy nem nálam fogtok regényhosszúságú bejegyzéseket olvasni, de igyekszem érdekes tartalommal bővíteni a blogoszférát. 

2018. április 12., csütörtök

Áprilisi angol Book a Sloth Club unboxing


Sziasztok!

Tegnap egész nap tűkön ülve vártam a postást, mint a messiást, ugyanis mindenhol azt olvastam, hogy ez a doboz lett az eddigi legjobb. Murphy persze közbeszólt, és csak nem jött meg a várva várt csomagom. Szerencsére ma délelőtt szólt a kaputelefon, úgyhogy rohantam is le érte. Az első dolog, ami feltűnt, hogy jó súlyos dobozka lett. Spoiler alert: tényleg ez lett a eddigi legjobb!

Csevegős csütörtök #3


Sziasztok!

A mai Csevegős csütörtök bejegyzésben elég sok mindenről szeretnék beszélni. Mostanában elkezdtem azt érezni, hogy mennyire ártó tud lenni a szociális média. Persze rengeteg jó dolog van benne, például összehoz messze élő embereket, lehet beszélgetni ugyanolyan könyvmolyokkal a világ túlsó végéről, és hasonlók, de azért vannak árnyoldalai is - s most nem is a biztonságosságának megkérdőjelezésére gondolok.

2018. április 11., szerda

Top 5 Wednesday #47


Sziasztok!

Volt idő, amikor rástresszeltem, hogy mindenképpen hozzam a szerdai posztokat, azonban ez már szerencsére elmúlt, és csak is akkor írok egy témán belül, ha meghozza hozzá a kedvem. Ha pedig nem jut eszembe semmi, akkor szépen elengedem. A maira egyből felcsillant a szemem, ez lett az áprilisi kedvencem, ugyanis az auto-buy fantasy és sci-fi szerzőimet mutatom be. Az auto-buy annyit tesz, hogy szinte gondolkodás nélkül megveszed egy bizonyos szerző műveit, mert már annyira bízol benne. Mivel én nem nagyon szeretem a sci-fit, ezért csak fantasy szerzőket hoztam.

2018. április 10., kedd

Tell Me Something Tuesday #3


Sziasztok!

Még a legelső TMST posztban megígértem, hogy azon a héten csütörtökön egy Csevegős csütörtök keretében elmesélem, hogy találtam rá a TMST-re. Ezt azóta sem csináltam meg, és nem is fogom, mert rájöttem, hogy nincs sok értelme sokat beszélni róla, inkább csak most bevezetőként fogom elmondani, illetve linkelek egy angol oldalt, amin igazából minden infó rajta van. Egyik nap egyszer csak azon kaptam magam, hogy book blog memeket nézegetek. Eddig is tudtam, hogy mik azok a mémek, amiket most találtam azonban teljesen mások! A legegyszerűbben úgy tudnám elmondani, hogy olyanok, mint a Top 5 Szerda. Lehetnek havonta. hetente, de a lényeg, hogy egy blog vagy valamilyen csoport adja meg a kritériumokat, és akár be is illesztheted oda megmutatni, hogy mit írtál. Nyilván ez nálunk most nem játszik, mert nem fogom odavinni a magyar szövegemet, amikor valószínűleg senki nem tud magyarul közülük (vagy legalábbis nagyon kevesen). De angolul blogolóknak tök jó dolog, lehet kommentálni más blogposztjára, stb. Akit érdekel milyenek léteznek, csekkolja EZT az oldalt, itt elég jól összegyűjtötte az illető. Na, ennyit a bevezetőről, a mai téma a következő: érzel nyomást azzal kapcsolatban, hogy időben posztold az értékeléseidet?

2018. április 9., hétfő

Boldog könyvfüggő vallomásai Book Tag


Sziasztok!

Ez a book tag konkrétan az elmúlt hónapok legjobbja, ugyanis arról beszélhetek ezáltal, amiről nagyon-nagyon szeretek: a könyvvásárlásról! Szóval rendkívül megörültem, amikor Wandamaci kihívott rá. Az ő válaszait ITT tudjátok meglesni.

2018. április 2., hétfő

Húsvéti Book Tag


Sziasztok!

Először is boldog húsvétot kívánnék minden kedves olvasómnak! Remélem jól telik a hosszú hétvége, sok-sok olvasással. A mai tagre AniTiger hívott ki, az ő válaszait ITT leshetitek meg. Kezdjünk is bele.

2018. április 1., vasárnap

Áprilisi tbr


Sziasztok!

Nagyon furcsa belegondolni, hogy lassan már egy éve annak, hogy elkezdtem a blogot... Az első tbr bejegyzésem áprilisi volt (igaz, a hónap közepén írtam meg, hiszen csak akkor hoztam létre a blogot), durva, hogy ilyen gyorsan telik az idő! Akkor még ifjabb, naiv fejjel (haha) nem raktam magasra a lécet, csak pár könyvet tettem fel a listámra. Hát, ez mostanában sose sikerül, tanulhatnék a múltbéli énemtől egy kis önuralmat.

2018. március 31., szombat

Márciusi wrap-up


Sziasztok!

Nem hiszem el, hogy már megint ezt írom, de most is csupán három könyvet sikerült elolvasnom. Elég morcos vagyok magamra, mivel bezzeg vásárolni tudtam tizenhármat is. Jó lenne, ha megfordítanám végre, és többet olvasnék, mint amennyit veszek.

Riordan-a-thon tbr


Sziasztok!

Most az áprilisi olvasási maratonra tervezett könyveimet fogom megmutatni. Mivel ez egész hónapos lesz, ezért kicsit bizakodóbb vagyok, hogy végre sikerül mindent elolvasni, amit betervezek. Illetve, Riordan könyvei szinte olvastatják magukat, szóval ez is egy kis önbizalmat ad ahhoz, hogy jó pár könyvet rápakoljak a listámra.

2018-as book haul 1/4


Sziasztok!

Végre, végre, végre! Eljött hát ez a pillanat is, amikor megosztom, hogy miket szereztem be az elmúlt három hónapban! Nos, eredetileg azért döntöttem a ritkább book haul bejegyzések mellett, merthogy úgy is megfogadtam, hogy kevesebb könyvet veszek. HAHAHA. Most őszintén, márciusban több könyvet vettem, mint egész évben 2016-ban. De mentségemre szóljon, mindig sikerült kifognom valamilyen ellenállhatatlan akciót. Nos, akkor kezdjünk is neki, mert ez hosszú lesz!

2018. március 30., péntek

Riordan-a-thon guide


Sziasztok!

Tegnap megígértem, hogy mára hozok egy Riordan-a-thon guide posztot, és itt is vagyok! Mivel még csak tavaly fedeztem fel az író könyveit, kezdő fangirlnek vallom magam, de azért elég sok mindent elolvastam már róla és sorozatairól, így azoknak szeretnék most egy kicsit segíteni, akiknek még idegenek a szerző könyvei.

2018. március 29., csütörtök

Riordan-a-thon


Sziasztok!

Legutoljára karácsonykor volt saját rendezésű read-a-thonom, és nemrég úgy éreztem, hogy itt az ideje egy újnak! De ez kicsit másmilyen lesz, mint az eddigiek, mondom is, hogy miért.

2018. március 28., szerda

Top 5 Wednesday #46


Sziasztok!

Amióta részt veszek a T5W-ben, azóta egyetlen szerdát se hagytam ki... egészen március elejéig. Márciusban azonban megint nem fogtak meg a témák, és variálni se volt kedvem rajtuk. Pontosabban egy tetszik, a múlt heti, ezért most az eheti helyett én azt fogom hozni. A feladat pedig: öt nem könyves fantasy bemutatása, ami lehet film, sorozat, videojáték stb. Mivel nem szoktam játszani, ezért én csak filmeket hoztam, és kihagytam az egyértelmű kedvenceket, mint A Gyűrűk Ura, Harry Potter és a Narnia Krónikái. 

2018. március 25., vasárnap

Asszociációs kihívás #1


Sziasztok!

Szomorú vagyok, mert azzal, hogy most megcsinálom a legelső asszociációs kihívást, már nem maradt hátra egy sem. Az eredeti posztot FairyDust hozta létre, ITT olvashatjátok. 

2018. március 24., szombat

Szemgyönyörködtető Book Tag


Sziasztok!

Ma a szívemnek két igen kedves dolgát mixeltem össze, a szépséges könyveket és a book tageket. Ebből lett a Szemgyönyörködtető Book Tag, vagy eredetiben az Aesthetically Pleasing Book Tag, amit Book Syrup kreált. ITT megleshetitek a videóját. A taget én fordítottam. 

2018. március 19., hétfő

Az essexi kígyó

1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét.

Az essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

2018. március 17., szombat

Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával...

2018. március 13., kedd

Tell Me Something Tuesday #2


Sziasztok!

A technológia kibabrált velem, így ma sajnos képmentes leszek, mert tableten agyvérzés képeket beszúrkálni, a laptopom meg nem kooperál velem... Amint otthon leszek, pótlom, de az csak holnap lesz, viszont nem akartam máris kihagyni egy TMST bejegyzést. A mai alkalommal olyan sorozatokat ajánlok, amik fiatalabb olvasóknak is megfelelő. 

2018. március 7., szerda

Márciusi angol Book a Sloth Club unboxing


Sziasztok!

Ebben a hónapban a BASC csapata egy héttel korábban útnak indította a dobozokat, ami hihetetlen jó hír volt így március elejére! Átkoztam is az órarendemet, hogy pont ma kellett leutaznom az előadásaimra, így nem tudtam átvenni a postástól. Azonban egyszerűen nem bírtam ki holnapig, így suhantam is haza, hogy mielőbb kézbe vehessem a márciusi angol dobozt, aminek a témája most Welcome to Wonderland volt. A bejegyzés spoileres!

2018. március 6., kedd

Tell Me Something Tuesday #1


Sziasztok!

Ma egy új, reményeim szerint állandó rovattal érkezem, ez pedig nem más, mint a Tell Me Something Tuesday! Nevéből eredően minden kedden megpróbálok hozni bejegyzést az adott témán belül. Most nem mesélem el, hogy hogy találtam rá, mivel azt az eheti Csevegős csütörtökben kicsit bővebben körüljárom. A lényeg a lényeg: Rainy Day Ramblings nevezetű blog bloggere vezeti ezt az egészet 2012 óta, tehát jó régóta, hiszen már a 225. TMST bejegyzésnél tart. Leginkább könyves kérdéseket tesz fel, de volt jó pár blogolásról vagy olvasási szokásról is. Minden poszt végén megosztja a következő heti témát. Az eheti a következő: spring picks, azaz tavaszi választások. Ő már ki is töltötte, ITT meg tudjátok nézni, ha érdekel. Ő inkább a tavaszi megjelenésekre koncentrált rá, de mivel én nemrég csináltam egy egész posztot csak azoknak szentelve, ezért nem ismételném magam, és csak a leginkább vártakat mondom el újra, utána pedig azokat osztom meg, amiket nagyon szeretnék elolvasni ebben az évszakban.

2018. március 4., vasárnap

Az elvarázsoltak

“Még a szörnyeknek is szükségük van a békére. Még a szörnyeknek is szükségük van valakire, aki valóban meg akarja hallgatni – és hallani – őket, hogy egy napon megtaláljuk a szavakat, amelyek többek üres dobozoknál. Talán akkor megakadályozhatjuk, hogy a hozzám hasonlók létrejöjjenek.”

A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvöződnek.

Két kívülálló lép világába: egy bukott Pap és a Hölgy, egy nyomozó, aki eltemetett morzsákat kutat a rabok múltjában, amelyek megmenthetik a kivégzésre várókat. Egy York nevű gyilkos múltjába ásva fájdalmas titkokra bukkan, amelyek felülírják a megszokott elképzeléseket áldozatról és bűnözőről, ártatlanságról és bűnösségről, míg végül a Hölgy saját megdöbbentő múltjára is fény derül.

És a rab várakozik, várja, hogy az ő történetét is meghallgassa valaki.

Mert még a szörnyeknek is van történetük.

Ez a fájdalommal teli, ugyanakkor költői regény emlékeztet a mindannyiunkat összekötő emberségre, és arra, hogy még a legszörnyűbb, rémálomba illő valóságban is létezhet szépség és szeretet. 

Tavaszi kívánság-, illetve várólistás megjelenések


Sziasztok!

Minden évszak elején összegyűjtöm, hogy miket várok abban a három hónapban, így a tavasz sem lehet kivétel. Rengeteg új, ropogós könyv jelenik meg, szám szerint tizenhármat osztok most meg. Ősz óta csinálom ezt a posztsorozatot, de úgy érzem, hogy a mostani hónapok lesznek a legjobbak, ugyanis most olyan sok érdekes regényt jelentetnek meg! Nehéz lesz visszafognom magam, hogy ne vegyem meg mindet rögtön, de muszáj lesz. Mindenhova raktam fülszöveget, kivéve azokhoz a könyvekhez, amelyek nem önálló kötetetek vagy sorozatkezdők, hiszen nem szeretnék spoilerezni. 

2018. március 1., csütörtök

Asszociációs kihívás #2


Sziasztok!

Legutoljára novemberben volt asszociációs kihívás, ezért úgy gondoltam, hogy megcsinálom azt a kettőt, ami a csatlakozásom előtt készült. A kihívást egyébként FairyDust találta ki, az ő posztját ITT tudjátok megnézni. 

Márciusi tbr


Március elseje van és süt a nap! Igaz, hogy reggel mínusz húsz Celsius fok volt, szóval van hova fejlődnie az időjárásnak. Elmúlt a tél, mindenki unja már a hideget, na meg, hogy folyton húsz rétegbe kell magunkat bebugyolálni, ha nem akarjuk, hogy megfagyjunk. De a napsütés az már haladás, optimista vagyok. Ezen a szép napon tehát fogtam magam, és összeszedtem a márciusra tervezett olvasmányaimat. Ahhoz képest, hogy februárban csak hármat sikerült elolvasnom, eléggé ambiciózus vagyok, hiszen háromszor annyit tervezek olvasni! Nézzük is, miket. 

2018. február 28., szerda

Stalking Jack the Ripper

A 17 éves Audrey Rose Wadsworth egy lord lánya, akinek az életére gazdagság és privilégium jellemző. De a teadélutánok és ruhapróbák között titkos életet él. 

A szigorú apja kívánsága és a társadalmi elvárás ellenére Audrey gyakran elszökik a nagybátyja laboratóriumába, hogy az igazságügyi orvostan hátborzongató praktikáját tanulja. Amikor Audrey egy sorozatgyilkosság brutálisan megölt hulláit tanulmányozza, a válaszok keresése közelebb viszi saját védett világához.

A történet sokkoló fordulatai, illetve a századbeli valós képek felejthetetlenné teszik ezt a ragyogó debütálást.

Top 5 Wednesday #45


Sziasztok!

A mai, utolsó februári T5W bejegyzésben az öt kedvenc urban fantasy könyvemet mutatom be... egy kis csavarral, ugyanis nem tudtam csak öt könyvet választani, inkább egyből négy+egy sorozatot hoztam. Nem olvasok olyan sok urban fantasyt, viszont a kedvenc sorozataim közül kettő is innen került ki, szerintem tudjátok melyik az a kettő. ;)

Februári wrap-up


Sziasztok!

Elég hamar elrepült a február, mondjuk ebben közreműködik, hogy ez az év legrövidebb hónapja, szóval... Mindenesetre elég gyatra hónapom volt olvasási szempontból, csupán három könyvet sikerült kiolvasnom. Plusz egy, amit befejeztem, de azt majd bővebben elmagyarázom. 

2018. február 21., szerda

Top 5 Wednesday #44


Sziasztok!

Azt hittem, hogy ma is variálni fogok, de molyon átnéztem címke szerint az olvasmányaimat, és rájöttem, hogy bőven tudok válogatni a romantikusokból. Persze olyat nem olvasok, ami kifejezetten romantikus, szóval egy kis csalás mégiscsak van a dologban, de jobb a semminél. Ráadásul örülök, hogy tudok tisztán gondolkodni, ugyanis tegnap levett a lábamról egy fránya vírus. Viszont sose szerettem betegként se egész nap az ágyban feküdni, úgyhogy ennek köszönhető, hogy kicsit meg is újult a blog, most végre volt időm szerkesztgetni, legalább addig se azon filózok, hogy milyen rosszul is vagyok. Tehát jöjjön öt romantikus könyv!

2018. február 18., vasárnap

Never Have I Ever - Én még sosem... könyves verzió


Sziasztok!

Még február elején láttam ezt a remek szórakozásnak tűnő kis játékot Fruzsi oldalán, már akkor is gondoltam arra, hogy ezt ki fogom tölteni, de a végső lökést Réta adta meg, hiszen a héten ő is megcsinálta, és még inkább csábítónak tűnt ez a mókás feladat. Fruzsi bejegyzését ITT, Rétáét pedig ITT tudjátok meglesni. A valóságban eddig még csak amerikai sorozatokban találkoztam vele, igazából annyiról szól, hogy mindenki mond egy állítást "Én még sosem..." kezdettel, és ha mégis igaz rád, akkor innod kell egy felest vagy ami meg van beszélve. 

Rejtelmes történetek

E. A. Poe elbeszéléseiben „mennyből, vágyból” vett álmok repítenek minket a rémekkel teli oldalakon… Macskák, szellemek, múmiák: érthetetlen szereplői egy delíriumnak… Rejtelmes, megmagyarázhatatlan történetek, melyeket mi csak akkor érthetnénk meg, ha tudnánk, érzékelnénk, hol a határ valóság és álom közt… De addig is engedjünk az illúziónak, szippantsuk be a különös érzés illatát, és vigyázzunk, ne párologjon el, mert maga után mély űrt hagy…

2018. február 16., péntek

Vádirat

Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. 

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. 

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. 

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. 
Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? 
A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat.

2018. február 14., szerda

Top 5 Wednesday #43


Sziasztok!

Mint múlt héten mondtam, ma se az eredeti témát hoztam, hanem az öt kedvenc LMBT borítómat fogom megosztani. Szóval nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a szépségek!

Februári magyar Book a Sloth Club unboxing


Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben szeretném bemutatni a februári magyar BASC dobozt, amelynek a témája a mágikus lények voltak! Ebben a hónapban először magyar doboz mellett angolt is lehetett vásárolni, és innentől is lehet számítani erre az új opcióra. A bejegyzés spoileres lesz, tehát csak az nyissa meg, aki vagy nem rendelt, de kíváncsi, vagy pedig már megkapta a sajátját. 

2018. február 11., vasárnap

Ez vagy az Book Tag


Sziasztok!

Erre a tagre Dorka hívott ki, az ő válaszait ITT tudjátok meglesni. 9 eldöntendő kérdésre kell választ adni, pont illett a mai nem tudom mit csináljak, de valamit szeretnék állapotomhoz. 

2018. február 9., péntek

My Lady Jane

Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt… Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane betűkkel töltött szívében szép lassan hely szabadul fel számára is. A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?

2018. február 7., szerda

Top 5 Wednesday #42


Sziasztok!

Nos, ilyen se volt még az eddig T5W-s pályafutásom alkalmával: a négy témából az első hármat egyből a kukába vágom, mivel egyikre se tudnék kellő mennyiségű példát hozni. De mivel az első kettő az LMBT témakörben lézeng, ezért úgy döntöttem, nem megyek messze. Ezen héten öt olyan LMBT könyvet hozok, amiket szeretnék elolvasni. Jövő héten pedig az öt kedvenc ilyen témájú borítómat hozom. A harmadik hétre még nincs ötletem (alaptéma: kedvenc romantikus könyveid), az első, ami beugrott, az öt olyan könyv bemutatása, amelyben nincs románc, ezt viszont ITT már kibeszéltem. Szóval akkor kezdjünk is neki. 

2018. február 1., csütörtök

Februári tbr


Sziasztok!

Ma kicsit később jelentkezem, mivel tanulás helyett rákattantam egy új sorozatra. Már nagyon hiányzott egy igazán remek sorozat, mivel mostanában csak az Agymenőket és a Szívek szállodáját néztem újra, amiket alapból imádok, csak kb. huszadszorra már valami újra vágyik az ember. Ez pedig meg is történt (köszi Zsebi az ajánlást!), mégpedig a Younger nevezetűvel. Ez is csak húsz perces epizódokból áll, és annyira addiktív, hogy már kilenc részt le is daráltam. Ráadásul a főszereplő egy könyvkiadónál dolgozik, kell ennél több? Na, de rá is térek a februári tbr listámra, öveket becsatolni, hosszú lesz!

2018. január 31., szerda

Top 5 Wednesday #41


Sziasztok!

Január utolsó hetéhez is elérkeztünk hát! A mai témát is átvariáltam kicsit, ugyanis egy műfajból kéne mutatnom öt rejtett ékkövet, viszont nem tudtam csak egyhez ennyit összegyűjteni (populáris könyveket hamarabb megtalálom, és mindig érdekel, hogy vajon felér-e a magasztaláshoz). Nem is szaporítom tovább a szót, mutatom miket hoztam mára.

Januári wrap-up


Sziasztok!

Egy ideje gondolkoztam azon, hogy bevezetem a havi összegzőket, és most végre elérkezett az idő, hogy valójában sikerüljön véghez vinnem. Azért döntöttem így, mivel ezzel a módszerrel a tbr bejegyzésekben tényleg csak az elkövetkezendő hónap olvasmányait fogom megemlíteni, illetve így tudok kicsit bővebben is írni, például arról is, hogy hogy haladok az éves fogadalmaim betartásával. Mivel a book haulokat már csak háromhavonta fogom megírni, ezért nem is lesz tumultus minden hónap utolsó napján. 

2018. január 27., szombat

The Son of Neptune

A poszt a sorozat előző részére spoilereket tartalmazhat!

Percy ​Jackson mellé új hősök társulnak, és a nagy prófécia mind a hét hőse felbukkan…

Percy teljesen össze van zavarodva. 
Hosszú álmából felébredve a nevén kívül nem emlékszik semmire. Nagy nehezen mégis sikerül eljutnia egy ismeretlen félvértáborba. A múltjából csak egyetlen arcot tud előbányászni: Annabethét.

Hazelnek halottnak kéne lennie. Az első életét alaposan elrontotta. és a világ veszélybe került egykori ballépése miatt. Most nem kíván mást, mint hogy messzire vágtathasson a gondok elől az álmában látott csődörön.

Frank egy rakás szerencsétlenség. Nagyanyja szerint hősök leszármazottja, de ő ebből semmit sem érez. Ormótlan medvének érzi magát, különösen legkedvesebb barátja, Hazel közelében, akiben teljes mértékig megbízik. Olyannyira, hogy legféltettebb titkát is rábízza.

Mindhármuknak köze van a titokzatos Hetedik Próféciához.

A lélegzetelállítóan izgalmas történet a „másik” tábortól egészen az istenek háta mögötti földig, Alaszkáig ível. Útközben új félistenekkel ismerkedhetünk meg, félelmetes szörnyek, különös lények bukkannak fel és segítik, vagy éppenséggel veszélyeztetik a legújabb küldetés kimenetelét.

Mini könyvértékelések #9


Vannak olyan könyvek amelyek nem érintenek meg annyira, hogy egy egész bejegyzést szenteljek nekik, vagy pedig egy sorozat sokadik részei, így nem tudnék olyan sokat írni róluk spoiler mentesen. Ekkor veszem igénybe a mini könyvértékelés opciót, ami egy középút a rengeteg szöveg és az említés hiánya között.

2018. január 24., szerda

Top 5 Wednesday #40


Sziasztok!

Ma olyan könyveket hoztam, amelyeket utáltam, vagy csak okésak voltak (azaz egyszer elmentek, viszont többet rájuk se nézek), viszont sok mindent meg kell beszélni velük kapcsolatban. Én egy kicsit csalok, ugyanis lesz egy olyan, aminek 4.5 csillagot adtam, és egyáltalán nem gyűlölöm, viszont elismerem, hogy annak is van rengeteg hibája. Ma a csillagozás szerinti sorrendben megyek, azaz legelöl lesz a legkevesebbet kapott.

2018. január 21., vasárnap

Klasszikus olvasási kihívás összegzés


Sziasztok!

Most egy gyors bejelentkezést teszek csak meg, ugyanis a mai nappal véget ért a Klasszikus olvasási kihívás. Nagyon jó ötletnek találtam, ezért is jelentkeztem, azonban az időpont nem volt a legmegfelelőbb számomra, ugyanis karácsonykor egy csomó új könyvet kaptam, és a klasszikusok most valahogy nem rúgtak labdába a régóta áhított könyvek mellett. 

2018. január 17., szerda

Top 5 Wednesday #39


Sziasztok!

Mielőtt elkezdtem volna írni a bejegyzést, azt gondoltam, hogy de jó lesz, végre kiélhetem a könyvszidalmazós énemet, de ez a tervem elég hamar dugába dőlt, mivel A) hogy szidjak egy olyan könyvet, amire nem is emlékszem, B) kiderült, hogy elég sok olyan könyvre sem emlékszem, amit márpedig imádtam/szerettem. Sorrendet most nem tudtam felállítani, úgyhogy ahogy eszembe jutottak, meg ahogy helyesnek láttam sorba rakni őket, úgy lettek. 

2018. január 14., vasárnap

High fantasy Book Tag


Sziasztok!

Ma egy saját book taget hoztam, amit a Prológus high fantasy hetére készítettem. ITT le tudjátok csekkolni a többi problogger válaszát!

2018. január 13., szombat

Three Dark Crowns

Fennbirn szigetén minden generációban születik egy hármasiker: három királynő, akik egyformán várományosai a koronának, s mindhárman rendelkeznek a mágia valamely formájával. 

Mirabella, a tüzes elemi mágiájával képes lángokat gyújtani csupán az ujjai összecsettintésével. 

Katharine-ről, a méregkeverőről, úgy tudják, hogy ellenáll a leghalálosabb kígyómarásnak is.

Arsinoe-ról azt beszélik, hogy természeti mágiájával a legvörösebb rózsákat képes kivirágoztatni. 

De az, hogy koronázott királynővé váljanak, nem csak születési jog. A három nővérnek mindhalálig küzdenie kell a trónért. A tizenhatodik születésnapjuk éjszakáján megkezdődik a csata, és csak egy királynő nyerheti el a koronát. 

Te kinek az oldalán állsz?

2018. január 12., péntek

The Lost Hero

Három ​vadonatúj hős. 
Egy eltűnt félisten. 
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!

2018. január 10., szerda

Top 5 Wednesday #38


Sziasztok!

Ma olyan könyveket mutatok be, amikre sajnos nem került sor 2017-ben, idén viszont prioritást élveznek. Lesz itt minden vegyesen, mint a búcsúban, próbáltam nem csak fantasykat válogatni, mert már most érzem, hogy kicsit megcsömörlöttem a sok fantasytól így év elejére. Mármint, félreértés ne essék, ez a kedvenc műfajom, de néha kell egy kis változatosság.

2018. január 6., szombat

IRL Book Tag


Sziasztok!

A mostani book tag az egyik legrégebbi adósságom, mivel még augusztus végén hívott ki rá Dorka. Az ő válaszait ITT olvashatjátok! 10 kérdésből áll, a feladat az, hogy találni kell egy-egy karaktert, akihez a legjobban illik a leírás.