2017. november 10., péntek

12 hónap - 12 saját könyv - egy kis csavarral


Sziasztok!

Ma egy nem régiben meghirdetett kihívásomról szeretnék mesélni. Egy általam figyelt külföldi booktuber, Lala videósorozata inspirált. Ő idén februárban kezdett bele a könyves szekrényének a felfrissítésébe. Minden hónap elején megnézte a két évvel azelőtt felvett book haulját, és azok a könyvek felkerültek a havi tbrjába. Amit pedig nem tudott elolvasni, azt el kellett adnia/adományoznia, hiszen, ha már két éve a polcán ül, és egy hónap alatt nem vitte rá a lélek, hogy elolvassa, akkor valószínűleg soha nem is fogja. Ezzel pedig felszabadít sok helyet. Mondjuk egy mentőkártyája van, amit havonta egyszer fel tud használni, ezt rendesen ki is használja. Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, valamiért jó érzés nézni, ahogy egyre "tisztul" a polc. ITT meg tudjátok nézni az első videót!

No, de most a kihívásról:

A feladat: 1 éven keresztül minden hónapban olvass el egy saját könyvet. 
A csavar: megszerzés szerinti időrendben kell haladni, azaz a legrégebb óta porosodó könyvtől haladunk a legfrissebb felé. Ez egyfajta motiváció, hogy vége legyen a halogatásnak. Igazából kétféleképpen végződhet: vagy megszeretjük a könyvet, vagy pedig nem is fogjuk érteni, hogy miért vettük meg – ez esetben pedig felszabadul egy hely a polcon. 
Ha esetleg annyira nem jön be, hogy nem is tudod végigolvasni, akkor nem kell erőltetni, jöhet a következő a sorban. 
Novemberben kezdünk, tehát ebben a hónapban már kell olvasni, nem lehet összevonni hónapokat.

Felmerülő kérdések: 
1. Számít-e az ajándékba kapott könyv? Nem, csak amit te vásároltál. 
2. Szakirodalom számít? Nem. 
3. Ha már olvastam a könyvet más nyelven, akkor is el kell olvasnom a példányomat? Igen. (De, ha nagyon nem fekszik, akkor tovább lehet menni a sorban következőre.) 
4. Ha nincs évszám megadva, akkor a legrégebben hozzáadottal kezdj.

ITT tudtok jelentkezni a molyos fiókotokkal.

Én ezzel kezdek:


Bár már magyarul olvastam, de mivel angolul van meg, az nem számít. Ez egy Miss Marple főszereplésű novelláskötet, egyik kedvencem.

Remélem sokatoknak megtetszik ez a kihívás, és együtt növeljük a magánkönyvtárunk olvasottsági százalékát!
Ha velem tartotok, melyik könyv lesz a novemberi olvasmányotok?

2 megjegyzés:

  1. Sok fontolgatás után úgy döntöttem, hogy Ilija Trojanow "Világok gyűjtője" c. kalandregényével kezdem, amit 2015. július 24-én szereztem meg, leginkább a fülszöveg utolsó mondata miatt: "Trojanow kalandregénye rendkívül aktuális, hiszen megkísérli elmagyarázni, miért nem érti a Nyugat máig sem más világok titkait és dinamizmusát." Mivel nagyon érdekelnek a kultúrközi különbségek és hasonlóságok, jó ötletnek tűnt beszerezni egy leárazáson, azt' azóta is szépen gyűlik rajta a por. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekesnek hangzik! Remélem megérte őrizgetni azóta. :D

      Törlés