2017. június 30., péntek

A varázslók

A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

A könyv, amely felidegesített, untatott, elborzasztott és elgondolkodtatott. Jöjjön A varázslók, az idei évem (sőt messzebbre is visszamehetnék) legnagyobb csalódása. Bár úgy nehéz csalódni, hogy alapból is rosszra számítasz, de ez a könyv megoldotta!

Nos, mit is várunk el egy könyvtől?

Azt, hogy gondolatokat ébresszen és/vagy szórakoztasson. Nos, az utóbbi nem történt meg, viszont az első mindenképpen. Ennek a könyvnek ez az egyetlen erőssége, mivel ellentétben sok YA könyvvel, amelyeken csak végigsuhanok úgymond gondolkodás nélkül, ennél sokszor megálltam, elgondolkodtam a témán. Csakis ezért vagyok hajlandó megadni neki a két és fél csillagot. Mert az alap témakör húsbavágó és aktuális lesz mindig is, mivel minden embert foglalkoztat. Hogy mi az élet célja, miért élünk, van-e egyáltalán célja. 
A megvalósításnál romlott el minden. Mert szerintem rengetegen érezzük úgy, hogy még nem jöttünk rá, mivel szeretnénk foglalkozni, mit érzünk olyan fontosnak hogy az életünk szerves része legyen. Nem szeretnénk, hogy csak a mókuskerékről szóljon az egész, értelmet szeretnénk találni. 
Ez természetes, Quentint ebben meg lehet érteni. Azonban a személyiségével már akadnak problémák, nem is kevés. Mert az egy dolog, hogy nem tudja, hogy mit akar, de az hogy alkoholizál, szexel, drogozik, és bulizik, attól nem fog az ölébe hullani az élet nagy tudása. Csak szánalmas lesz, aki irigyli azokat, akikben van tartás és ambíció. Mint például Alice. A könyv első felében ő volt az egyetlen, akiben az értelem szikráját megpillantottam. Igencsak tetszett a hozzáállása, hogy még amikor a többiek buliztak és jól berúgtak, ő akkor is tanult, hogy elérje a célját. Kitartott, pedig a többiek, az elvileg barátai cikizték, amiért nem maradt fenn későig velük. A könyvbéli “barátságokról” is tudnék regélni, de most nem teszem meg. 

Egyébként, amit Quentin művelt, az szánalmas és dühítő volt egyszerre. Mindenre talált kifogást, és a legtöbb tette borzasztóan undorító volt. SPOILER Hát, amikor megcsalta Alice-t, és elkezdte keresni a kifogásokat, hogy hát a professzor mondta, hogy talán a varázslás meggátolja az erkölcsi tartás kifejlődését, akkor azt hittem, hogy elhajítom a könyvet. Vagyis ebook olvasót. Mélységesen gyűlölni ennél a pontnál kezdtem el. SPOILER VÉGE

A könyvben kettő (számomra) logikátlanságot találtam:

Volt az 5. évvégi “szakdolgozatuk”, amikoris Q. megpróbált felrepülni a Holdra. Ez nem sikerült neki, viszont semmilyen szankció nem történt utána. Az egy dolog, hogy varázslóiskoláról van szó, de akkoris… vajon mi lényege volt beleírni? Simán kihagyhatta volna az író. 

A második, hogy “az anyagi szükségleteikről gondoskodott egy hatalmas titkos pénzalap, amelyet az évszázadok során szép csendben, mágikus úton megnövelt befektetési ügyletekkel halmoztak fel és amely rendszeres juttatásokat nyújtott minden friss varázslónak.”
Persze lehet, hogy csak én gondolom így, de szerintem az ilyen dolgokra kínosan ügyelnek a mágusok. Próbálnak a lehető legkevéssé visszaélni az adottságaikkal stb. De ezek szerint, itt nem így működik. Mondjuk nem lep meg. 

A könyvvel a sokadik problémám az, hogy nagyjából semmi nem történt benne. A feléig a Varázskapuban töltötték az idejüket, aztán amikor lediplomáztak, elmentek New Yorkba. Ott nem olyan sokat lézengtek, mert viszonylag hamar átjutottak Filloryba. Fillory az a hely, ahol a varázslóink kedvenc könyvsorozata játszódik. 4 testvérről szól, akik átjutottak egy másik világba (itt jogosan eszébe juthat az embernek a Narnia). S ez szerintem nem is spoiler, hogy a szereplőink is átjuttotak, én a kezdettől tudtam, hogy biztos benne lesz az is. Azóta, hogy átjutottak, annyira unatkoztam rajta, hogy majdnem el is aludtam. Persze maradtak a szokásos keserű Quentin gondolatok, hisz azt hitte drága, hogy a mágikus hely majd minden problémáját megoldja. Nos, én nem tudom, hogy az író ezzel a könyvével a fantasykat akarta kifigurázni, hogy sárba tiporja a látszólagos idillt, megtörje azt a képet, hogy minden szivárvány és csillámpóni, de ez se paródiának, se fantasynak, se életcélkeresős könyvnek nem volt jó. 

Azt elismerem, hogy még egy ilyen könyvet nem talál az ember lánya, hiszen az élet értelmét boncolgató könyveket valószínűleg nem a fantasy címke alatt fogjuk megtalálni. De szerintem ezzel nincs is gond, hiszen, ha fikciós könyvre vágyom, akkor nem feltétlen akarok az élet nagy kérdésein merengeni, hanem épp elmenekülnék ebből a világból. Amikor pedig ahhoz van kedvem, hogy a fent említett dolgokon gondolkodjak, akkor más műfajhoz fogok nyúlni. 
~
Zanzásítva: érdekes téma és műfaj kombináció, számomra élvezhetetlen kivitelezéssel.
~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése